Még jó, hogy már előtte eldöntöttem, hogy a túrán van a lényeg, nem a bulin. A túra része jó is volt, tőlem a 30 kilométert nyílegyenesen kell megtenni az Üllőin, és a forgalom se vészes. Gyál után van egy nagyon érdekes rész, ahol az út fenyőkkel van betelepítve mindkét oldalon. Olyan volt, mintha Finnországban lettem volna. Aztán be kell térni jobbra, tekerni még pár kilométert, és ott van Ócsa. Mondjuk meg kellett állapítanom, hogy Ócsa egy kicsivel messzebb van, mint gondoltam, de az egyetlen igazán zavaró dolog csak az volt, hogy már eleve csikorgó lánccal indultam neki az útnak, Ócsa előtt pedig a bringám csiripelése már lepipálta az összes puhány vidéki madarat.
Na szóval erre az Aluljáró fesztiválra voltam kíváncsi, aminek a szórólapja ott van minden kúl és magát kúlnak tartó pesti helyen. Nos, nem is tudtam, hogy Ócsa már egy másik időzónába tartozik. Ugyanis a programok mintha 1-2 órával korábban kezdődtek volna. Már amelyik elkezdődött... Kiderült, hogy a 4 órás stencilezős workshop elmaradt, mert aki tartotta volna, elment esküvőre. A kivetítőn a
Dogville ment, amire nekem annyira nem volt hangulatom, de hát egye fene. Közben gyerekek visítoztak a szalmazsákokon, a helyiek haverkodtak hangosan mellettünk, a szervező odajött hozzánk dumálni, szóval Ócskabringa hatalmas filmélményben részesülhetett. A fickó viccesen mondogatta, hogy ő még egyszer se bírta végignézni a filmet. Kérdezgette, hogy mennyi van még hátra belőle, és egyébként is úgy tűnt, hogy az egész falu azt várta, hogy húzzon már el ez a két jöttment, és kezdhessenek már bulizni. Mert hogy mi ketten voltunk a közönség.
A bárban aztán fölpakoltunk piával, és felmentünk az egy hajszálnyival békésebb felszínre. Egyszer szó volt itt egy székesfehérvári esti kiruccanásunkról. Na most is úgy éreztem magam, mint aki egy másik bolygón van. Emberek, ha levegőváltozásra van szükségetek, ne Ázsiába menjetek drága pénzekért. Le merem fogadni, hogy az nem nyújt olyan élményt, mint egy szombat esti kiruccanás a vidéki Magyarországra. Kilenc óra lehetett, de már kezdődött a hiszti a faluban, megjelentek az első részeg suhancok. A zene odalent tkp. nem volt rossz, de mi voltunk az egyetlen külföldiek, mi lettünk volna az egyetlenek, akik nem arra várnak, hogy valami kirobbantsa őket ebből a nyomasztó beltenyészetből. Mi inkább szórakoztunk volna. Persze le a kalappal a szervezők előtt, akik egy kis színt akartak vinni a falu életébe. A faszi elmondta, hogy őt az egésszel kapcsolatban az tölti el a legnagyobb büszkeséggel, hogy a fesztivál idejére az állomáson kinyitották a vécét.
Miután megcsodáltuk az állomás területét, lőttem pár képet és elpakoltam egy talált rendszámtáblát, úgy döntöttük, hogy belevetjük magunkat az éjszakába. És tényleg igazam volt, a túra volt az igazi élmény. Mikor kiértünk a faluból, akkor villant be: Úristen, mikor voltam én utoljára egy faluhatárban a vaksötét éjszakában? Talán gimnazista koromban, amikor elmentünk házibulizni egy vidékről bejáró osztálytársamhoz. És akkor is hátborzongató volt az egész. Én mentem volna, de az akkori legjobb barátom még jobban be volt tojva, és nem volt hajlandó elhagyni a falu biztonságos fényeit, félve a kóborállatoktól. És tessék, 10 év elteltével most kint vagyok a vaksötétben. Ócskabringa hiába jött mögöttem, csak a sárgán, az enyémhez képest erőtlenül villogó lámpát láttam belőle. Nekem be nem állt a szám, úgy fel voltam spanolva. Csillagos volt az ég, de nem emlékszem, hogy láttam volna a holdat. Még szerencse, hogy pár napja vettem ezt a baromi erős első lámpát. Anélkül az orrom hegyéig sem láttam volna el. Talán a legszebb látványt a repülők nyújtják, amik a leszálláshoz bekapcsolják a reflektoraikat, és alacsonyan suhannak, mint valami ufók. Aztán az út széli fák útra kilógó ágai, amik vibrálnak a lámpám fényében, a hülye bogarak, amik a frászt hozták rám, amikor célba veszik a fényt és kitartóan jönnek felém... Szóval az egész valami kellemesen hátborzongató volt, és kicsit sajnáltam, hogy Gyálnál visszaértünk az uncsi civilizációba. Azért az "ijedtségre" bekajáltunk egy benzinkúton.
Ezt meg valamelyik Blogtér-blogban találtam. Az itt látható példányok a House Cat-ek. A többi stílusú macska 
