jöjjön ki óbudára | 19:05 | 2 komment

Arról még nem is meséltem, hogy egyik nap voltam kint a koliban. Egy csomó minden megváltozott, pl. egy bazi nagy Lidl nőtt ki a koli háta mögött, fotocellás ajtókat szereltek a bejárathot, satöbbi. Azon nem csodálkoztam, hogy a konyha még most is ugyanolyan mocskos, azon viszont már igen, amikor szembe jött velem a szőke gyerek, aki két ajtóval mellettünk lakott. Gondoltam is, szerencsétlen lúzer mit keres még itt ennyi év után ebben a retkes koliban. Aztán amikor már a bringámnál szöszmötöltem, rám köszönt a srác, akivel anno valami (kalóz)rádióféleséget próbáltunk összeütni. (Így utólag is elnézést kérek minden kedves hallgatómtól, hogy belevágtam.) Ez is még itt van?! Hogy képesek egyesek önszántukból leélni ennyi évet egy koliban, ahol csak valamiféle csoda folytán nem tör ki naponta egy pestisjárvány? Ahol hetente minimum egyszer képtelenség elaludni a szomszédok barmulása miatt? A vécékkel kapcsolatban meg már nem is merek föltenni ilyen költői kérdést. Hogy szeretheti valaki ezt a szart?