már megint bécs | 00:25 | 0 komment

Ezúttal kocsival Gergő, Lóri és Paula társaságában. Bécsben csatlakozott hozzánk még egy lány, akinek megint elfelejtettem a nevét. Róla kiderült, hogy járt már a gútai diszkóban. Hogy mik vannak...
Eredetileg úgy volt, hogy én is megyek majd a Schiele kiállításra, de el lett kávézgatva az idő, időközben Lothar megérkezett Hollandiából, ezért aztán leléptem, és elmentem hozzá. Döbbenetes, hogy milyen hosszúnak tűnt ez a hét nélküle. Hogy fogom kibírni januárig? A pár órácska hamar elszaladt, az utolsó pillanatban még vacsoráztunk egyet, aztán rohantam a többiekhez. Lothar is elkísért, és Lóri meg Paula is azt mondta, hogy jó faszi a Lothar. Ő hazament dolgozni, mi meg elmentünk az egyik Hundertwasser-házhoz, és beültünk a kávézóba, amihez nekem már nem volt se kedvem, se pénzem, de aztán nem bántam meg. Pl. jókat fotóztam. A pincérről rendelés közben kiderült, hogy magyar, ráadásul még vicces is. A csokitortámhoz extra adag tejszínt adott, és úgy mosolyogtunk egymásra, meg úgy búcsúzkodtunk, mint az egymástól messze elszakadt rokonok. (Na jó, azokkal nem szoktam ilyen kedves lenni.) Enyhén hulla vagyok, úgyhogy most mindjárt elakad a szavam, de előtte még elmondom, hogy ez első képen a II. világháborúból megmaradt 3 bunker egyike látható. A tetején anno mindenféle háborús masinák védték a várost a légi támadásoktól. Ez bunker a Mariahilferhez van közel, és akvárium van benne. A másik kettőben a titkosszolgálat irattára, illetve valamilyen múzeum raktára van. Állítólag lehetetlenség lenne ezeket lebontani anélkül, hogy a környék házait le ne rombolják. Ezért aztán maradtak. Persze igazán csak akkor érdekesek, ha az ember tudja, mire szolgáltak ezek az monstrumok. A sztori hallatán hirtelen elszürkült a kép, és lelki szemeim előtt megjelentek előttem a bombázók.