cos IV. - the final chapter | 10:35 | 1 komment

Na szóval. Amiről már meséltem. A finn üvöltők nem jöttek. Helyettük pár hangos osztrák ordítota el a Donau Festival himnuszát. Ők ilyenek voltak:


Ez itt már a No Heads. Velük lépett fel a CoS. Hárman voltak. Ez az egyik:


Íme. Chicks on Speed in action. Háromból kettő:


Na ez az állat rúgta le a gépemet. Amúgy utána hangosan bocsánatot kért. Szóval legalább lesz mit mesélni valakinek az unokáinak.


A háromból a harmadik. Amúgy egyik se normális. Most már biztos vagyok benne.


Ez egy Alec Empire nevű faszi. Vagy együttes. Nem tudom milyen zenét játszik. A death metál hozzá képest jó ebédhez szól a nóta. A fellépés dinamizmusát jól szemlélteti ez a kép. Képtelenség volt őt rendesen elkapni. (Valójában lusta voltam közelre férkőzni, meg amúgy se értek hozzá.)


Na, innen pedig ez már a folytatás. Vége lett a happeningnek, elég hamar. Jött a party busz és f3-ra már Bécsben voltunk az Opera előt. Na most. Mit csinál az ember hajnali 3-kor Bécsben 0 fokban? Szeretne pihenni valahol. Norbi nagyon jó szervező, le a kalappal előtte. Hozott magával youth hostel címeket. Elkezdte hívogatni őket. Rövidre fogom: nem jött össze semmi. Az aluljáróban leszólított egy szimpi csajt, hogy nem tud-e valami szálláshelyet. Nem tudott. De mondta, hogy van nem messze innen egy jó underground hely, hogy ott ellehetünk. El is kísért minket. Jókat dumáltunk, meséltünk neki a kremsi élményekről. Kiderült, hogy a Der Standardnál dolgozik. Na, odaértünk az undergrond helyhez, ami asszem a... Na, elfelejtettem, hol volt. Közel az Operához. Így nézett ki az "underground hely", mostantól nevezzük csak lebujnak:


Ekkor a Tomi kitalálta, hogy ő ide nem jön be. Ekkorra ő már nagyon ki volt. Fáradt volt, álmost volt, elege volt és fogat akart mosni. Én már az elején sejtettem, hogy vele problémák lesznek. Kicsit olyan volt, mint aki nem tudja, mire vállalkozik. Na én sem tudtam, ráadásul én azt hittem Bécs mellett van ez a Krems, nem pedig 90 km-re. Ellenben én tudtam, hogy a norbis programokon résztvenni (remek szervezés ide vagy oda) nem egy leányálom. Szóval azért lelkileg felkészültebb voltam. Norbi kollégái közben találtak még egy youth hostel számot. Vissza az Operához. Norbi felhívta őket. 0 eredmény. Ekkor Tomival már nem igazán lehetett kommunikálni. Vissza a lebujba, a csajtól elbúcúsztunk, Norbi odaadta neki az email címét. Elfelejtettem őt lefényképezni. Pedig ő volt az est egyik fénypontja. Vissza a lebujba. Tomi makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ő majd kint vár. A 0 fokban. Odaadtam neki a sálamat, ami egyébként csak azért volt nálam, mert abban hordom a gépemet. Mi pedig be a lebujba. Vicces hely volt. A falra hülyeségek projektorral vetítve. Aztán annak vége lett. A bulit időnként áramszünet vagy egyéb hiba szakította meg. Valami '80-as évek féle zene szólt. De nem az a kommersz izé. Az egyik dj is úgy nézet ki, mint akit egy rimini-i diszkóból ejtettek volna ide a nyolcvanas évekből. Komolyan, már csak Sabrina hiányzott. Azért elképzeltem, hogy ez most berlini pincediszkóban vagyok 1980-valahányban. Azt nem tudtam eldönteni, hogy melyik berlinben. Olyan egyformák ezek a pincék. Kicsit tánciztunk, utána inkább csak bóloattunk, Norbi lefeküdt. Én meg figyeltem hogyan táncol a raszta szakállas fiú. Nagyon vicces volt, meg tök szimpi arca volt annak ellenére, hogy. Na mindegy. Ő az:


Aztán elérkezett az 5 óra, jött a "szegény anyám beteg", húzzatok már haza. Meg tudtuk, hogy 5-kor nyit az Anker. Az olyan látványpékség, ahova be is lehet ülni. Az összefagyott Tomit begyűjtöttük. Ettünk finomat, én tök eleven voltam, nagyon jó volt ülni abban a tüchtig boltocskában, tüchtig pizzaizét majszolni, tüchtig csészéből teát szürcsölni... Kilátás a tüchtig aluljáróra...
Na, a Tomi bár eredetileg csak este akart hazamenni, most már az első vonat után érdeklődött. Ki is kísértük a Westbahnhoffra. Örültem is, hogy megszabadulunk tőle, aztán irány shoppingolni. És végre metróztam Bécsben. Íme:


Odaérünk az állomásra, erre Norbi kitalálja, hogy ő már eleget költött, ő is hazamegy. Na, most rajtam volt a sor, hogy duzzogjak egyet. De végülis megállapítottam, hogy talán már én sem akarok többet költeni, egyedül meg nem maradok itt. Az nem fun. És akkor irány haza. És akkor most itthon vagyok. Íme: