erik sumo @ méhkas aula, székesfehérvár | 19:00 | 2 komment

Most, hogy influenzagyanúsan döglődöm itthon, végre van időm írni. Kezdem Székesfehérvárral, de próbálom rövidre fogni, mert amikor Szomjasnak próbáltam elmesélni IRL azt az estét, rájöttem, hogy lehetetlenség érdekesen visszaadni. Elég elszállós volt. Pár perccel azután, hogy kizuhantam a BBC csodálatos világából, már Kriszta kocsijában ültem. Már akkor úgy éreztem, mintha egy álomban lennék. Az álomból kb. egy órára kizökkentett K., mikor azzal hívott, hogy szeretett szarkeverőm arra kérte őt, hogy ne beszélgessünk róla. Hát ha nem adna okot arra, hogy szóba kerüljön, már rég nem emlékeznék a nevére sem. Onnantól egy kicsit feszültebb lettem. Beértünk Székesfehérvárra, ahol meg kellett állapítanunk, hogy mindenki átutazó. Nem nagyon tudták az emberek, hogy hol van a Szabadművelődés Háza, alias Méhkas aula. Aztán csak odairányítottak minket. Pl. egy kislány.

Na jah. Művház fíling feldobva pár projektorral. Ilyen helyeken én mindig szörnyen megfélemlítve érzem magam. Úgyhogy el is küldtem Krisztát piáért. Ő is kicsit megijedhetett a helytől, mert bár kocsival volt, gond nélkül megvette a bort, és csak az asztalnál kapott észhez. Közben jött a Vörös ember, akiről nincs igazán jó képem. Mert persze most is üres akkukkal indultam Erik Sumo koncertre. A Vörös ember igazi lynches figura volt. Vörös, demjénrózsis hajához vörös ruhát vett fel. Tényleg rövidre fogom. A Vörös ember volt a rendező, a konferanszié, a jegyszedősegéd, az egyik dj (Penguin Sound System, ha nem tévedek) és egy filmszereplő is egyben. Ugyanis a koncert a Fehérvászon Független Filmfesztivál része volt. Azt hiszem sejpített is, szóval tökéletes Lynch-szereplő lett volna.

Be is ültünk a filmösszeállításra. Nem, a koncert nem 8-kor kezdődött, ahogy azt a Tövisházi írta a honlapján. A műsor egyből egy katasztrófával nyitott. De volt egy-két tök jó. Ilyen volt pl. A Karusszel rítus, amiből a kép is van. Ez a Filmszemlén el is nyerte a kisjátékfilmek kategóriájában a fődíjat. A másik a Futta lélekszakadva c. négyperces volt, meg a Vendég, ami a Budapest Short Film Festival különdíjasa. Hogy Marjorie Dawes szavaival éljek: "So it's not all bad news."

Utána kis szünet. Sétáltunk egyet Krisztával. Megállapította, hogy az épület és környéke olyan, mint a Doom c. lövöldözős dolog. Nagy betonrengeteg egy tó partján. És a víz a betont mossa. Megvan?

A koncert a művház előterében volt. A színpadról nekem a Depeche Mode It's No Good klipje jutott eszembe. Na jó, annyira nem volt kicsi a színpad. Kb. akkora volt, mnt egy óriásplakát, és olyan volt, mintha a zenekar egy képkeretben játszana. A színpad előtt pedig asztalok olyan vörös műanyag mécsesekkel, amilyeneket a temetőkbe visznek az emberek. Visszagondolva, teljesen illett ahhoz az estéhez. Már ment a koncert fél órája. Már kezdtem volna ellazulni, mikor az énekesnő, ha nem tévedek, Harcsa Veronika beköpte: "Látom, egyeseknek nagyon jól megy az ülve táncolás." Igen, ezek mi voltunk Krisztával. Erre jött a Vörös ember, és szám közben elkezdett táncparkettet csinálni. A feje fölé fordította az asztalokat, és úgy mászkált föl-alá a színpad előtt. Én röhögőgörcsöt kaptam. A következő szám alatt a Tövisházi is mondta, hogy most már tessék táncolni. Lejött az énekesnő, és engem meg Krisztát kihúzott táncolni. Igazából addigra már olyan transzban voltam, hogy nem is ellenkeztem. Aztán mondja a Tövisházi az egyik szám után, hogy most szünet következik, mert egy "hangyakukinyi" áramszünet miatt kikapcsolt a laptopja. Aztán szegények gyorsan menekülni akartak, ezért a ráadást is gyorsan lejátszották. Arra nem számítottak, hogy keményen vissza lesznek tapsolva. Így összesen három számot játszottak el kétszer.

A Vörös ember aztán elkezdte a dj-szettet, amit átvett a Tövisházi. Nyomta talán egy óráig, aztán hazamentek az Erik Sumoék. Nagyon állat zene volt, jókat táncoltunk. Volt ott egy lenyalt hajú srác, akinek valamelyikünk nagyon tetszett... Hát na, szerintem én, de mindegy :o) Vagy ahogy táncoltunk, na. És ő folyton minket fényképezett. Próbálta úgy csinálni, hogy ne vegyem észre, de nem igazán sikerült neki.

Krisztával megállapítottuk, hogy a Tövisházi tuti őrültnek néz minket. Mert mindenki azt mondja róla, hogy milyen kedves ember, és annak is néz ki. De akkor hogy a francba lehet, hogy oda se köszön nekünk, mikor mi vagyunk az egyetlen ismerős arcok abban a lebujban? Csak bámul, hogy ezek meg hogy kerülnek ide. Komolyan mondom, Ambrus, nem leszünk így jóban. Én már rá se merek nézni.

Aztán a Lost Highway hazavitt minket a valóságba. De csak néhány órára... Bwuhhahha! Folyt. köv.